Ady műsor 1968

Az én testamentumom

Bemutató: 1968. december 10.

Szereplők. Cserna Csaba, Elek Gyula, Bezdán József, Páll István

Torma Mária, Tomcsányi Katalin, Szolcsánszky Veronika, Vass Ágnes, Borköles Erika

Tíz év alatt négyszer gondoltuk úgy, hogy Ady lírájának közvetítésével vallunk közérzetünkről, meg arról, miféle az a világ, amelyben élünk, és mi a tennivalónk benne. Az első változat (1968) - szimfonikus művekre emlékeztető tételes építkezés - még a teljességre törekszik, legyen benne mindaz, ami a költőre is jellemző. A szerelem is. A második (1969) már szűkít, csak a korról szól. Figyeljük meg az utolsó blokkot; a szerkesztő átkozza a megmerevedett hatalmat, Dózsával fenyegetőzik, és benyújtja igényét: helyet a fiataloknak, s "pusztuljatok vének" (Ünnep a Dombon). Az ifjúság egyre erősödő ellenzéki magatartásának és megnyilvánulásainak a szándéka ez. S a műsor maga az 1968-as csehszlovákiai bevonulás által kiváltott sokk utóhangja. Ezek a műsorok mindig a közönséggel egy szinten, a nézőtéren kerültek bemutatásra. Félkörben ültek a nézők. És forró volt a hangulat.
Somlai Péter kritikus így ír erről a második Ady műsorról egy fesztivált értékelő kritikájában: "A rendező azt az Adyt mutatta meg, akit feltehetően kevesen ismernek, akinek újbóli felfedezése legméltóbb feladatai közé tartozott." Majd dicséri a "fesztivál legszebben komponált szavalókórusát". (Pódiumfesztivál, Színlap, 2.sz.)

Debreczeni Tibor: Perlő ének - 9 színjáték (Felsőmagyarország Kiadó, 1994) 

A műsort 10 alkalommal adták elő, Budapesten, Székesfehérváron, Visegrádon, Nagykőrösön, Szekszárdon.

A műsor Visegrádon az I. Visegrádi Színjátszó Napokon a fesztivál megosztott fődíját kapta a Tatabányai Bányász Színpaddal együtt. A műsor a legjobb rendezés díját is megkapta..

 balról jobbra: Cserna Csaba, Elek Gyula, Bezdán József, Páll István(takarva)

első sor: Torma Mária, Tomcsányi Katalin, Szolcsánszky Veronika, Vass Ágnes, Borköles Erika

Részlet Bőgel József kritikájából:

"Sokat panaszkodunk, s nem mindig kellő megalapozottsággal. Elmondjuk például értekezleteken, megírjuk cikkekben, hogy ifjúságunk, sőt horribile dictu éppen középiskolás és egyetemista ifjúságunk nem szereti Adyt, távolodik József Attila költészetétől is. Fájdalom, mondják mások, nagy tömegek nőnek fel világszerte rendszeres olvasás nélkül, a könyv primátusát felváltja a televízió elsőbbsége. Menjünk el azonban egy verőfényes vasárnapon a kirándulók egyik fellegvárába, Visegrádra, kedves invitálásra, helyi szervek és lelkes népművelők meghívására. Amatőr együttesek mutatják be tudásuk legjavát, méghozzá az esetek egy részében a szerencsére vakító kék őszi ég alatt. S kellemesen csalódunk.

Délelőtt például az irodalmi presszóként is működő helyi cukrászdában - sörözés, italozás nélkül - három irodalmi színpad mutatja be műsorát s éppen Petőfi, majd Ady, legutoljára pedig József Attila költészetének, írásművészetének termékeiből válogatva. Az egyik csoport egy járási központé, a másik a budapesti műegyetemistáké, a harmadik pedig kaposvári munkásoké, műszakiaké. Már ezért a 'szociális összetételért' is dicséret illesse a szervezőket, szakembereket, de még inkább a teljesítményükért, s végeredményben ez a legfontosabb. A különböző helyekről jött és természetszerűleg különböző szinten dolgozó fiatalok valamennyien magával ragadót produkáltak: nyoma sem volt semmiféle szemléleti sematizmusnak, például Ady költészetének bemutatásánál....

Nem volt tehát a tettük egyszerű tiszteletadás, hanem ezen túl napjaink gondjaival való küszködéssé, jószándékú útmutatássá is vált mindhárom műsor. Ha mindehhez hozzátesszük még, hogy a műsorok szcenírozása, 'megelevenítése' (egy letisztult pódiumi gyakorlat eredményeként) is példamutató volt, úgy máris világossá válik, miben példa elsősorban a visegrádi kezdeményezés. Bebizonyosodott, hogy ifjúságunk érti és szereti Petőfit, József Attilát, Adyt, pontosabban véve azok értik és szeretik, akik számára okos tanárok, népművelők meg is magyarázzák, hogyan kell olvasni, szeretni ezeket a klasszikusokat, s ha arra is rávezetik őket, miképpen válhatnak eleven hajtóerővé ma is ezek a versek, publicisztikai írások, s mindehhez hozzáadják még az önkifejezés, az önmaguk megmutatásának nagyszerű lehetőségeit.

...hasznosak lesznek a jövőben az ilyen visegrádi példák, azaz irodalmi műsorok, mert a gépi közvetítés és a magányos olvasás közé - okos kezek által épített hídként - odakerülhet a jobb megértést szolgáló, élményeket is adó színpadi teljesítmény.

...a visegrádihoz hasonló Petőfi-, Ady-, József Attila-műsorok s a többi azonos módszerűek az egyetemes műveltségű, érdeklődésű ember szolgálatában fogantak, s ezért is illesse őket dicséret."

(Bőgel József: A visegrádi példa. Élet és Irodalom, 1969.nov.22.)