Nánay István tanulmányából

IA Műszaki Egyetem Vári Irodalmi Színpada mindenekelőtt a költészet szolgálatát tekintette feladatának. Debreczeni Tibor és együttese nevéhez a mimetikus, illetve a szertartásos oratóriumok műfajának kiteljesítése fűződik.

1968-tól máig mindössze egy tucatnyi bemutatója volt az együttesnek, de ezek majd mindegyike az amatőr színjátszás fejlődése szempontjából jelentős szerepet töltött be, Debreczeni háromszor is megfogalmazta a maga Ady-képét; a harcos Költő helyét egyre inkább a vívódó, külső-belső bajokkal küszködő, érzékeny, szenvedő ember vette át. Ez a változás természetesen nem független azoktól a folyamatoktól, amelyek 1969 - az első Ady-műsor bemutatója - és 1980 - a harmadik változat dátuma - között a világban, a színjátszásban és a rendező-hivatalnok /Debreczeni a Népművelési Intézetben a színjátszás irányítója/ konfliktust naponta átélő emberben végbementek.
Debreczeni Tibor rendezéseit leginkább a vallomásosság és a groteszk szemlélet jellemzi. Az Ady-műsorok, a Perlő ének /1971/, a Kiválasztott /1973/, az Azután / 1974/ inkább az első jegyében, a Weöres versekre épülő Tapéta és árnyék /1972/, az Örkény-egypercesekből készült Bevégzetlen ragozás /1975/, a Spiró György és Kornis Mihály műveiből szerkesztett műsorok /1981-82/ pedig a másodikéban születtek. A Paticsfalak között című szociografikus pódiumjáték egy más műfajt kóstolgató kirándulást jelentettek az együttes életében.

A Perlő ének a magyar nép sorsfordulóit idézte fel zsoltárok, dokumentumok, irodalmi alkotások segítségével, hogy a múlt példáival pereljen igazságos, jobb életért. Egységes kórusmunka, tömbszerű mozgás, az összefogódzó, égnek emelt fenyegető vagy könyörgő kezek erdeje reprezentálták a közösségi akaratot és az együttes stílusát.
Az Azután a Perlő ének tovább gondolása volt. A játszók bemutatkoztak, elmondták rövid életrajzukat, s ebből nemcsak az derült ki, hogy ahány szereplő, annyi réteg, annyi többé-kevésbé tragikus családi, történelmi sors képviselteti magát az együttesben, de az is, hogy minden, amit a műsor Szegedi Kis Istvántól Sütő Andrásig a népdalok, irodalmi művek közvetítésével elmondott, a mai ember életébe ivódott, kitörölhetetlen örökség. Az első rész a Perlő ének stílusát idézte, a második, az Anyám könnyű álmot ígér egy részlete - a jogtipró módon kulákká nyilvánítás eseménysora - egyszerű, kifejező mozgás-kompozíciókban megjelenő, a jelzéses és a realista játékmódot ötvöző tragédia, amelyet Weöres-gyermekversek felszabadult vidámsága s az újbóli életrajzrészletek oldottak fel, illetve ellenpontoztak, hogy végül a színjátszók egy-egy hangot intonálva megszólaljon a közösség nyelvén az óhaj:

b-o-l-d-o-g-s-á-g.

A ciklusokban szerkesztett Tapéta és árnyék játékosan, a műveket mozgással, akciókkal alátámasztva vagy ellenpontozva az elidegenedésről, a kommunikációképtelenségről szólt /felejthetetlen maradt a ritmusában és mozgásában félelmetesen megoldott Majomország/.
A Bevégzetlen ragozás  tovább fejlesztette az előző műsor erényeit és az Örkényi groteszk bravúros s egyben félelmetes, elgondolkodtató előadásban szólalt meg.

Debreczeni a folklórt igyekezett összekapcsolni azokkal a színházi elemekkel, amelyek megtermékenyítették akkoriban a színjátszást, s így hozta létre azt a színházi formát, amely tartalmában, lebonyolításában, formai-archetipikus elemeiben leginkább a szertartásokhoz hasonlítható.

Részlet Nánay István: Amatőr színházak tündöklése és bukása című tanulmányából

Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986).