1975 – Bevégezetlen ragozás

Örkény István novelláiból szerkesztette és rendezte Debreczeni Tibor

Zeneszerző: Debreczeni László

Bemutató: 1975. április 22.

Szereplők: Ferke György, Bajzik György, Boda Béla, Bajnóczi Gábor, Kosaras Ferenc, Juhász Imre, Turner Rita, Kászon Ilona, Varga Anna Mária, Andrási János, Sólyom Anikó, Szabó Éva, Schering Vilma, Pálffy Mária, Bial Gabi, Debreczeni Ágnes

A műsor 1980-ban új szereplő gárdával felújításra került,

Szereplők 1980-ban: Gaál Katalin, Guba Judit, Ferke György, Hancsovszki Lilian, Bozsik Gyula, Szabó István, Horváth László, Lázár MIhály

A műsor többek között Budapesten, Győrben, a szlovákiai Komáromban került bemutatásra. A szerző is megtekintette. A műsor az 1976-os Egyetemi és Főiskolai Fesztiválon Ezüst fokozatú oklevelet kapott.

Dévényi Róbert írása az 1976-os egyetemi és főiskolai fesztiválról 

Egyszeri csoda? (részletek)

A főiskolai és egyetemi szín­játszók idei bemutató sorozata, amely áprilisban jutott el az or­szágos találkozóig, mindenek­előtt nosztalgikus búsongást váltott ki belőlem. Hová lettek a 60 - 70-es évek fordulójának forró hangulatú egyetemi fesz­tiváljai, a tömeges érdeklődés, a fiatal közönség feszült figyel­me, a népünnepéllyel felérő sikerek, a becsületsértésig jegese­dé bukások, a késhegyig menő viták, a dalolások, barátkozások, szövetkezések? És még számtalan lényeges és lényegte­len bensőség és külsőség, ami­től az egyetemi ifjúság színháza összetéveszthetetlenül másvolt, mint Thália intézményes szentélyei, és amely - éppen ezzel - vonzotta a hivatásos színházi világot is.

Az idei bemutató ehhez ké­pest bizony csak pedáns szám­adás, méricskélhető eredmé­nyekkel és hiányosságokkal; mozgalmi hétköznap ünnepi öröm nélkül. (...)

Sommázva: az egyetemi ama­tőr színjátszás perifériális jelen­ség lett, amit pontosan jelzett a nyílt közöny: a fenntartók­nak, a sajtónak és a műfaj ked­velőinek távolmaradása is a budapesti Kertészeti Egyetem s megelőzőleg a Fővárosi Mű­velődési Ház játékhelyeiről. (...)

Az egyetemi színjátszás fel­lendülése - bármily furcsán hangzik is ez - korántsem okozott osztatlan örömet az egyetemek kulturális életét irányítók körében. A kiugró ered­mények nem egyszer villámo­kat vonzó magaslati pontokká váltak. Különösen kényes do­log volt e csoportok és produk­ciók közművelődési szerepé­nek megítélése. Akadtak szép számmal, akik úgy látták, hogy az egyetemi színjátszás határ­sértést követett el: le akarja kö­rözni a hivatásos színházat. (Vö. Czinner József cikke az Új írásban: Előre, amatőrök!) Az avantgarde erőltetésével - úgymond - egy talajtalan elit­kultúra légvárait építgeti. Ezzel rossz példát mutat a mozgalom derékhadának is. (...)

Persze, ne legyünk igazságta­lanok : az idei fesztiválnak is voltak emlékezetes eseményei. Kitűnő, gondolatgazdag pódi­umjátékot készített az Univer­sitas Lorcának Don Perlimpin és Belisa szerelme a kertben c. "erotikus hallelujájából". Más­fél év alatt sem fakult meg a Vári Színpad Örkény-műsorának (Bevégzetlen ragozás) tra­gikus mélységeken átragyogó humora.

Az is szót érdemel, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem­nek egyszerre négy (!) együttese is bemutatkozott a fesztiválon. 

Népművelés, 1976. június

Részletek Debreczeni Tibor: Műhelytanulmány a "Bevégzetlen ragozáshoz" c. írásából

(...) Nemigen tudok rendelésre dolgozni, de az Örkény műsor esetében mégis valami ilyesmi történt. A kollégium igazgatója, a Vári Színpad fenntartó főnöke mondta egyszer, hogy vidámabb dolgokat is csinálhatnánk már. Bizonyára megelégelte, hogy előadásaink körül hangos a vita (nyilván gondolt a Tapéta és árnyékra, az Anyám könnyű álmot ígér-re és az Azután-ra.)

Tulajdonképpen tőlem sem volt idegen a gondolat, elolvastam hát mindent "e tárgykörben". Semmi fel nem izgatott. Örkény mindennapi "estvéli olvasmányom" volt, de olvasmányom. Soha nem gondoltam arra, hogy színjátékot kellene alkotni belőle. Az igaz, hogy az Egyperceseket szerettem hangosan is olvasni. Másoknak is. S egyszer aztán, miközben kerestem, kutattam az anyagot, két egyperces képpé vált bennem. Ez volt "A pogány Süttőfia Süttő" és a "Fasírt".

Megszületett az első színpadi képsor. Összekapcsolódott két írás, azaz egy azonos vagy rokon gondolatiság révén. Ekkor kezdtem bízni abban, hogy kedvelt olvasmányomból - szerkesztés révén - színjáték is válik.

A Fasírt a pusztítás értelmetlenségéről indított el bennem gondolatokat. A pogány Süttőfia pedig arról, hogy bizonyos hazug optimizmussal fölébe is lehet kerekedni ennek az értelmetlen pusztításnak. A világ ugyan ettől nem változik meg, legfeljebb én, az egyén viselem el jobban az értelmetlen világot. Noha a Süttőfia fogott meg először, a Fasírt mégis elébe kívánkozott; mintegy gondolati előzménynek tűnt.

Mikor ez tudatosult, vagy tudatosulhatott bennem - pontosan nem tudom rekonstruálni - beugrott a két írás képét összekötő mozzanat. Az örömódát sikoltva, csikorogva daráló kóló-kórus közepéről a malomba visszasüllyedő "Homo sapiens" egyszer csak kirepül, és előre zuhan a színpad elejére. Ekkor vetik rá magukat a "dögölj meg"-et üvöltő és sikoltozó "pusztítók", s folytatódik a Süttő-kép.

Ez a képsor később a színjáték egészében a negyedik tétel nevet kapta. A két kép szólista szereplője azonos játékosban nyert gazdára. A daráló kórus lett a tépő, cibáló, üvöltő sokaság is. A képbe került két laticel matrac is - Karsai János ötlete -, egyetlen mozgó, mozdítható, a képekhez alakítható díszlet és kellék. Most az a matrac volt a kínzópad. Fájdalommentesen rá lehetett repülni, s föl-föl emelvén, oda is lehetett csapni.

Mikor a negyedik kép elkészült, rájöttem, hogy ez bizony elég kemény. Oldani akartam hát egy elidegenítő gesztussal. Süttő fia Süttőt a negyedik széttépés után is felemelik, a közönség újabb "filozófiát" vár, ehelyett viszont ezt mondja: "Következik az ötödik kép." Ez a groteszk közlés mindig oldotta a feszültséget és meghozta a kilazulást jelző tapsot is.

Nyilvánvalóvá vált, a munka során egyre inkább, hogy a groteszk írások szerkesztéssel létrehozandó színjátékformája az úgynevezett szerkesztett-játék. Az a szerkesztett-játék, amelyben a drámaiság meghatározó, de amely nem tudja nélkülözni a lírai jelenlétet sem. Elkezdődött hát a színjátékot formáló szerkesztői munka. Munkamódszerem a következő volt: újból elolvastam a kötetben megjelent egyperceseket.

Amelyik különösebben tetszett, annak a címét kiírtam, amelyiket "láttam is", azt alá is húztam. Majd a kiírtakat gondolati hasonlóság alapján csoportosítani kezdtem. Az írások ciklusokká formálódtak. Föléjük tömör "szentenciákat" írtam. Próbáltam megfogalmazni a ciklus mondanivalóját. Majd megkezdődött a szelektálás. Mi maradjon ki, melyik írás az, amelyik gondolatilag "kilóg" a tételből, vagy melyek azok, amelyek nem állnak be a szerkezeti sorba. Igy történt, hogy remek írások is kimaradtak a műsorból. "Az utolsó meggymagot" már próbáltuk is, mégis el kellett hagynom. Látszólag gyengébb írások viszont bekerültek.

Örkény maga mondta, miután megtekintette első előadásunkat, a "Nagy karácsonyi ajándékvásár"-ról, hogy ő ezt az írását ki is akarta hagyni gyűjteményéből mint kevésbé sikerültet, s csak most jött rá, az előadás megtekintése után, hogy több van ebben az egypercesben, mint ahogy ő maga hitte.

Majd a ciklusokat is átrendeztem, sőt, volt olyan, amit el is hagytam.

Egyre inkább előtérbe kerültek a cselekményalakítás törvényei. A súlyosabb gondolatokat hordozó írások a kompozíción belül dramaturgiailag fontosabb helyre kerültek.

Majd jelentkeztek a cikluson belüli ritmus-igények. Hosszabb írásokat váltsák rövidebbek! Gondolnunk kellett a zenésítés lehetőségére is.

Figyelembe kellett venni a részek átkötésének mozgásos képi megoldását. Ezek mind-mind befolyásoló tényezőkké váltak már a szerkesztői munka során is. Ahogy haladt a ciklusokká szerveződés munkája, úgy vált egyre megfogalmazhatóbbá, a készülő játék központi mondandója: lássunk túl szűkre szabott világunkon, önzésünkön, prakticista életvitelünkön, dobjuk el a hábetlerista-életstílust, a hamis nosztalgiákat, talmi filozófiákat. Ragozzuk végig az életet!

Máris felvillant előttem a cím, a születő színjáték címe: "BEVÉGZETLEN RAGOZÁS". Örkény egyik egypercesének címe ez. Az én értelmezésemben ez azt jelentette, hogy még ragozhatunk, még rajtunk is áll, hogy miként alakul az életünk. A ragozás még bevégzetlen. Ez a kifordított Örkény sor lett a színjáték epilógusának záró mondata.

A ciklusok mottót is kaptak. Ez is könnyítette a tömörítést, imigyen:

a hat tétel hat mottója: Legyünk nyitottak!; Fantázia és tempó; Ápoljuk hagyományainkat!; Derű és optimizmus; Alkotó magány; Szép szavak szóljatok!

A mottó természetesen mindig az adott ciklus mondandójának a fordítottja. Akár mellé is írhatnám: Ostobán bezártak vagyunk; Óvatosság és önáltatás egyenlő fantáziátlan élet; Hagyományaink gyakorta élettelenek; Hamis optimizmussal áltatjuk magunkat; Magányunk egyenes következménye befelé forduló életünknek; Szép szavakkal menetelünk hamis illúziókba.

 Így rendeztem... II. (Népművelési és Propaganda Iroda, 1979.)

Egyetemi Színjátszó Fesztivál 1976

Hagyománnyá vált az egyetemi főiskolai művészeti fesztivál, melyet az országos rendező szervek (KISZ KB, OM, KM, Népművelési Intézet) kétévenként rendeznek.

S rangot jelent az országos döntőn szerepelni. Az idei kulturális napok első országos döntője a színjátszás kategóriában zajlott le a Kertészeti Egyetemen, ahol a 17 döntőbe jutott csoport között három műegyetemi együttes szerepelt. Az amatőr mozgalom 60-as évek végi reneszánsza után jelenleg megtorpanást tapasztalhatunk. Érezhető az egyetemi csoportok színvonalán is. Kevés volt az igazán érdekes, magas szintű teljesítmény.

Nagyon sok csoport küzd beszédtechnikai, mozgástechnikai gondokkal. Láthattuk hajdani sikeres, jó amatőr előadás utánzását gyenge kiadásban.

Dicséret illeti azokat a csoportokat, akiknek vannak hiányosságaik színészmesterségben, de megpróbálják érzéseiket, gondolataikat — viszonyukat a változó válsághoz — együttes munkával tisztázni. A művek létrehozásának folyamatában emberi szellemi közösséggé kovácsolódnak. Ezt a pozitív törekvést szerencsére elmondhatjuk saját csoportjainkról is. A Szkéné együttes ugyan nem indult ezen a fesztiválon, de bizonyított több fórumon (R kollégiumok, egyetemi ünnepségek).

Másik négy csoportunk közül a Vári Irodalmi Színpad egy régebbi produkciójával, az Örkény István írásaiból készült "Bevégezetlen ragozás"-sal indult. Örkény groteszkjeit színpadon megjeleníteni merész vállalkozás. A Debreczeni Tibor rendezte előadás erényeit a zsűri ezüstéremmel jutalmazta. (…)

A zsűri reálisan értékelte a jelenlegi teljesítményeket, a korábbi fesztiválokkal ellentétben nem volt "arany-eső" — egy arany, öt ezüst, hét bronzérem talált gazdára.

A fesztivál közönsége jobbára a csoportok tagjaiból tevődött ki, nagyobb számban csak a BME hallgatói jelentek meg a három helyszínen zajló előadásokon.

Szombaton este a Kertészeti Egyetem dísztermében az ünnepélyes eredményhirdetés után vidám-játékos búcsúesttel zárult a háromnapos verseny. A legjobb csoportokkal a színjátszás iránt érdeklődők az őszi műegyetemi művészeti napokon találkozhatnak.

Döme Sándor (A Jövő Mérnöke 1976. 05.05.)

Részlet az 1977-es előadásból. Sajnos a minőség igen gyenge.