1971 – Tapéta és árnyék

Vallomások korunk emberi kapcsolatairól

Mimetikus oratórium Weöres Sándor verseiből

Szerkesztette és rendezte Debreczeni Tibor

Bemutató: 1971. április 20.

A mimetikus oratórium eleme a szó, a mozgás (ritmus) és a zene. Az oratórium hét képből áll.

A képek elvonatkoztatás szintű gondolatokat közvetítenek. Az egyes képek között asszociatív kapcsolat van. Az egész etűd sorozatként is felfogható. az egyes képek között lazító gyakorlatok vannak. (Debreczeni Tibor)

Szereplők. Torma Mária, Kőhegyi István, Tomcsányi Katalin, Thész Gabriella, Elek Gyula, Bezdán József, Lévai László, Páll István, Cserna Csaba, Szintai Péter, Szűcs Gyöngyi, Borköles Erika, Füri Eszter, Juhász Emőke, Sal Zsuzsa, Básta Gizella, Révész György, Boda Béla

A műsort 29 alkalommal adták elő, Budapesten, Balassagyarmaton, Tatabányán, Székesfehérváron, Szentesen, Szegeden, Prostejovban (Csehszlovákia) Balatonlellén, Tatán, Győrben, Poznanban (Lengyelország), Kazincbarcikán.

Budapesten a szerző is megtekintette, felesége, Károlyi Amy és Bata Imre irodalomtörténész társaságában. A műsor a Balassagyarmati VI. Madách Imre Irodalmi Színpadi Napokon 1971-ben különdíjat kapott , a Szegedi Egyetemi és Főiskolai Fesztiválon 1972-ben aranyfokozatú oklevelet kapott 5 együttes társaságában.

 A Magyar Rádió 1972-ben a műsorról felvételt készített.

Koltai Tamás írása

A Budapesti Műszaki Egyetem Vári Irodalmi Színpada Tapéta és árnyék című Weöres-összeállítása Debreczeni Tibor rendezésében alighanem új fejezet a műfaj történetében. Az együttes gesztus és szó összeillesztésével megjeleníti a verseket, anélkül, hogy eljátszaná őket. Az előadás - egymástól levezető mozgással, lazítással elválasztott - 'felvonásai' a hang, a szó és az értelem születésének fázisait járják végig. És visszafelé is: az értelem megcsúfolásától a dadogásig s az elnémulásig. Mindez több mint interpretálás: értékelő tanulmány Weöres költészetéről.

Koltai Tamás: Diákszínjátszók fesztiválja

(Népszabadság, 1972. április 15.)    

Részlet Nánay István írásából

A Budapesti. Műszaki Egyetem Vári Irodalmi Színpada Debreceni Tibor rendezésében, Weöres Sándor verseiből Tapéta és árnyék címen mutatott be összeállítást. Ez az irodalmi színpadi műfaj magas szintű kiteljesedése és egyben a színházi formák felé való tágítása volt. A szigorúan szerkesztett műsor egymásra felelő tételek füzéréből áll: lehetséges-e a kommunikáció ember és ember között vagy nem? Értelmes közlemény és ezentúl cselekedet születik-e a kommunikációs folyamatban, vagy értelmetlenség és zűrzavar lesz-e az eredménye? Az egyes részekben bonyolult hangi és mozgáskompozíciók szövevénye sugározza a részmondandót. Az erős hangeffektusok, a vad ritmusváltások, a koncentrált, asszociációkra épített szerkesztés lenyűgöző hatású lenne, ha az etűdök közötti "elidegenítés" - lélegző- és lazító gyakorlatok - nem törnék meg az előadást. Ugyanis a konstrukció nem minden pontján szükséges a lazítás, nem minden esetben jön létre olyan lelki vagy fizikai feszültség - a színtéren vagy a nézőkben -, amely indokolná a lazítást, arról nem is beszélve, hogy ezeknek a gyakorlatoknak a kivitele sokszor csak görcsössé teszi a játékosokat és a nézőket egyaránt.

Nánay István: Helyzetkép egyetemi fesztivál után

(Színház, 1972. július)

Nemcsak a beat 

Nem mindennapi esemény, hogy egyetlen félnap alatt két ifjúsági előadás — két különböző együttes produkciója — telt házat vonz a tatabányai Népházban. Hétfőn kora délután a középiskolás bérlet előadásaként a Mikroszkóp Színpad, este pedig a budapesti Vári Irodalmi Színpad (a tatabányai Játékszín sorozat bérletes előadásaként) mutatta be műsorát.
Az egyik együttest hivatásos színházként tartjuk nyilván, a másik pedig műegyetemista fiatalokból álló műkedvelő művészeti együttes. (…)
Mindkét műsorban közös vonás volt, hogy a maguk sajátos eszközeivel politizáltak
és sikerült a fiatalokat lekötni, mondanivalójukat elfogadtatni, sikert aratni.
A Vári Irodalmi Színpad Debreczeni Tibor szerkesztő-rendező irányításával a régi magyar irodalomból összeállított Perlő ének-et, s a Weöres verseiből Karsai János pantomimművész koreográfiájával összeállított Tapéta és árnyék című mimetikus oratóriumot mutatta be. Mindkét produkció központi gondolata — különböző oratorikus megoldásokkal — együttérzést kelteni az "esendő kisember" iránt

Ivák István (Dolgozók Lapja, 1971. december 15.)

Gondolatok a helyben járásról

A műegyetemi színjátszó napok után

Március huszonegy és huszonöt között egyetemünk színjátszó napokat rendezett. A KISZ-szervezet kultúr-bizottságának gondozásában lezajlott eseményen tizenegy együttes mutatkozott be. Valamennyien jelenlegi helyzetük, tudásuk legreprezentatívabb produkcióját (szám szerint tizenhármat) szerepeltették a kötött programban. Ezen kívül hat rendkívüli előadás került a közönség elé. Bővítsük a számszerű áttekintés adatait még annyival, hogy több mint háromezer látogatója volt a színjátszó napoknak. Ebből az ezerötszáz fizető néző, megoszlását tekintve: kilencszáz műszakis és hatszáz vendég. Mindez nem mindennapi sikerről tanúskodik. Tekintsük talán át legelőször e siker összetevőit. Mindenekelőtt a szervezést kell kiemelnünk. Egy alig huszonöt fős stáb végzett mindent: csúcsidőben három párhuzamos előadás lebonyolítása mellett a pódium-klubot és az információs irodát. Ezen felül az étkeztetés és szállásgondok, a technika biztosítása és kezelése, a közönségszervezés és irányítás, hogy csak címszavakat említsünk sorakozott tennivalóik között. A mindenre figyelés ragyogó iskoláján beváltak a fesztiválrendezés újoncai. Emlékezetem szerint nem volt példája még, hogy egy ilyen-szabású rendezvény elmaradt előadás nélkül, mindössze egyetlen rövid csúszással (az is technikai okból) levezethető legyen. Ennek titka talán az, hogy a rendezők alkotó módon vehettek részt a produkciókban. Mindenki önállóan, teljes hatáskörrel tevékenykedett. Nem részfeladatok megoldói, hanem "gazdák" voltak. Egy-egy előadás átültetése az adott színpadra, a világítás, a hangosítás, a jegykezelés, a ruhatár mind egy vállalkozó csoport feladata és kötelessége volt. Ez a munkafelosztási mód ki tudta hozni a maximumot az emberekből, akik ily módon oroszlánrészt vállaltak a sikerből. Másodikként az amatőr mozgalom egy belső sajátságát kell említenünk. A színjátszók ugyanis jelen vannak, mégis "láthatatlanok". Mindenki hallott több-kevesebbet róluk, egy-két nevesebb együttest mindenki ismer vagy látott már legalább, azonban a belső embereket leszámítva mindezt áttekinteni keveseknek állt módjukban. Az első műegyetemi színjátszó napok erre kínált lehetőséget. Érthető tehát az a nagy érdeklődés, mellyel fogadták, az a figyelem, melyet keltett.

Utoljára, de nem utolsósorban maguk a szereplő együttesék, a színre vitt produkciók említendők. Tulajdonképpen a tavalyi év fesztivál nyerteseinek gálarendezvénye volt egyetemünk ötnapos színjátszó napokja. A kazincbarcikai első országos amatőr-fesztivál, a Szóljatok szép szavak, a budapesti színjátszófesztivál fémjelezte az elmúlt évben a mozgalom fellendülésének állomásait. Valamennyi itt látható társulat ezen rendezvények valamelyikének — némelyek többnek is — méltó és vitathatatlan díjasa. Szükségesnek látszott az előzmények és a körülmények ilyen részletes elemzése: enélkül aligha állna tisztán előttünk az a felfokozott légkör, az az elvárás, melynek igen nehéz eleget tenni; és amelynek a műegyetemi színjátszó napok nem is tett eleget. A színjátszó napok mindemellett, sőt éppen ezért az amatőr színjátszás hézagkitöltő nagy eseménye volt. A maga nemében fontos és pótolhatatlan.

Ugyanis: — egy népmesénkre utalva — láthattuk a királyt meztelenül! Kiderült, hogy ami robbanásként hatott: a mágocsiak Mockinpott úr-ja; ami végre országossá tette a mozgalmat, kimozdította a városokból; a Szkéné telitalálata; a Pince bájossága, lendülete; az Universitas filozofikus mélységű, végső soron gyökereket kutató játéka; a tatabányaiak röpirata, vagyis ami elég volt. nagyszerű volt, figyelemre méltó volt hetvenkettőben, az már kevés hetvenháromban.

A MOZGALOM JELENLEGI helyzetét tekintve, nem tudunk szabadulni az állóvíz hasonlatától. Ebből tavaly óta kimozdulni csupán a szegedieknek, és a miskolci Manézsnak sikerült. (…)

A Vári Irodalmi Színpad Tapéta és árnyék-a örök szereplője a hasonló összejöveteleknek. Kiválóan szerkesztett, nagy koncepciójú összeállítás. A közlés lehetséges útjait, egyáltalán a közlés lehetségességét kutatja. Talán túlméretezett mindez, talán a körülmények nem megfelelőek, de a konstrukció megmarad konstrukciónak. Nem válik tartalommá. Jelzésrendszere túl bonyolultnak tűnik, túl nagy előképzettséget igényelne a totális átélés megvalósítása. (…)

Papp Márió (A Jövő Mérnöke 1973. 04.07.)

A fesztivál résztvevői:

Manézs Amatőr Színpad

Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színpad

Vári Irodalmi Színpad

Szkéné

Tatabányai Bányász Színpad

Universitas Együttes

Mágocsi Irodalmi Színpad

Metró Színpad

Gödöllői Irodalmi Színpad

Szentesi Irodalmi Színpad

A Vári Irodalmi Színpad külföldön

Megtisztelő meghívásnak tett eleget 1972 júniusában a BME Vári Irodalmi Színpad. A csehszlovákiai Prostejov város hagyományos évenkénti fesztiváljai sorában az idei, a 15. Jiry Wolker Fesztivált először rendezték külföldi együttesek meghívásával, melyre Magyarországról színpadunkat hívták meg a Népművelési Intézet közvetítésével.

A Művelődésügyi Minisztérium anyagi támogatása és a BME KISZ-bizottsága által nyújtott szervezési segítség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy együttesünk kiutazása megvalósuljon.

Június 22-én éjfélkor indultunk a Keletiből, s 23-án délelőtt már Brno nevezetességeivel (székesegyházak és sörözők) ismerkedett a 22 főnyi csoport. A délutánt és a következő napot pedig Prostejov megismerésével töltöttük. Prostejov harmincezer lakosú kisváros, ahol nagy szeretettel ápolják a hagyományokat. A fesztivál névadója, Jiry Wolker, Prostejovban született 1900-ban, mindössze huszonnégy évet élt, mégis rangos helyet vívott ki műveivel a cseh költészetben. Munkásballadái nálunk is ismertek.

A mintegy 10 cseh és szlovák együttes mellett a fesztivál rendezői megkülönböztetett figyelemmel gondoskodtak csoportunkról, az öt nap zsúfolt programja mellett is. A városi tanács épületében a város polgármestere fogadást adott számunkra, ismertették a város múltját és jelenét, s bemutatták a tanács hatalmas épületét, a reprezentatív termek történelmi nevezetességeit. A város vaskos vendégkönyve tanúskodik látogatásunkról. Az előadásunk előtti napokon minden délután biztosítottak próbalehetőséget a város mintegy 500 személyt befogadó, nagyon szép színházában. Természetesen éltünk a lehetőséggel, annál is inkább, mivel érezhető volt, milyen nagy várakozással tekintenek fellépésünk elé, nem csak a rendezők, hanem a meghívott hazai együttesek is. Már a próbáink is szépszámú közönség előtt zajlottak le. A brnoi televízió munkatársai filmezték előkészületeinket.

Fellépésünkre 26-án este került sor, miután már láttuk a csehszlovákiai amatőr együttesek műsorát az előző estéken. A helyi vasmű szakszervezete összeállításunkról stencilezett cseh nyelvű ismertetőket osztott szét előadásunk előtt nézőinknek, melyben egy-egy mondatban leírtuk az egymást követő etűdök tartalmát. Ez a bámulatos gyorsasággal kiadott ismertető volt a közönség számára az egyetlen tartalmi támpont összeállításunkról.

A Weöres Sándor műveiből szerkesztett "Tapéta és árnyék" című műsorunkat mutattuk be, Debreczeni Tibor rendezésében. Tartottunk az előadástól, idegen nyelvű közönség előtt még nem mérhettük le műsorunk hatását. Bár ez alkalommal már 15-ször adtuk elő műsorunkat, mégis olyan izgalommal álltunk a színpadra, mint a bemutató előadáson.

Fellépésünk nagyon jól sikerült, minden szereplő teljesítményét dicséret illeti. A műsor nem várt nagy sikert aratott, a befejezés utáni taps és ünneplés már nem lehetett csak udvariassági gesztus.

Előadás után este, a vasmű szakszervezete díszvacsorán látott vendégül bennünket a város vezetőivel együtt. A pohárköszöntők során a nagyszerű vendéglátást szerény viszonzásként palackozott magyar borokkal ajándékoztuk meg meghívóinkat.

A következő nap buszkirándulást tettünk a közeli Bouzov Várhoz. A század elején renovált vár, mely a keresztesek rendjének székhelye volt, nagyon rendezett és gondozott látványosság, sok-sok látogatóval. Délután Kromerizbe rándultunk át busszal, ahol a volt püspöki palota gazdag képtárát és múzeum át tekintettük meg. Összegezve utunkat: nagyon sok élményben, látnivalóban és szórakozásban volt részünk. Megismerkedhettünk a cseh amatőr színjátszómozgalom neves csoportjainak munkájával, főleg oratórikus színjátéktípust bemutatókkal.

Tapasztalatokat szerezhettünk idegen nyelvű közönség előtti színjátszásról, mely számunkra igen hasznos volt, idehaza is kamatoztathatjuk. Emellett nem jelentéktelen szempont, hogy a prostejovi Jiry Wolkruv fesztiválon elsőként bemutatkozó magyar együttes nagy sikert aratott; s így nemcsak a mi sikerünk.

Bezdán József (A Jövő Mérnöke 1972. október 14.)

Debreczeni Tibor: Túl a nyelvi korlátokon

(részletek) 

A Budapesti Vári Irodalmi Színpadot meghívták a csehországi Prostejovba, a Jiry Wolkerről elnevezett irodalmi fesztiválra. Az együttes a Tapéta és árnyék című oratóriumát mutatta be, melyet Weöres Sándor verseiből állítottak össze. A hazai fogadtatás nem volt egyértelmű. A balassagyarmati irodalmi színpadi napok zsűrije elismerte a produkció szakmai erényeit, de óvta a rendezőket attól, hogy használják műsoraikban ezt a kifejezési módot, a megyei sajtó pedig az ideológiai fellazítás vádjával is gyanúsított. A szegedi fesztivál zsűrije viszont aranyéremmel jutalmazta az előadást. Általában a sajtókritikák is dicsérték a produkciót.

Ilyen előzmények után következett a vendégszereplés. A színpad vezetőjét, - e sorok íróját - ugyanazon probléma izgatta, mint a tagokat: át lehet-e hidalni a nyelvi nehézségeket, el lehet-e fogadtatni a magyar költő műveiből készült oratóriumot a cseh közönséggel.

A bemutatkozás sikerült. A közönség lelkesedett, s a prágai kritikusokból álló zsűri értékelése is azt bizonyította, hogy megértették az előadást, s hatott rájuk.

Érzelmi kötődés nélkül e műfajban színjátékélmény nem jöhet létre. A költő ritmusgazdagsága, költészetének zeneisége azonban megkönnyíti az érzelmi kötődést. Hangcsoportok című verseiben már ő maga lemond a fogalmak használatáról, új szavakat formál, zenei fogantatásúakat.

Itthoni bemutatóinkon tapasztaltuk, hogy a képbe koncentrált verscsoportok érzelmileg is hatottak - nem egy nézőre csak úgy hatottak -, amiből azután az következett, hogy többféleképpen értelmezték a mondanivalót.

A cseh kritikusok "rituális színház"-nak nevezték a "Tapéta és árnyék"-ot. Azt akarták ezzel kifejezni, hogy sajátos, számukra szokatlan jelrendszere van. Minden kiszámított, előre megmunkált, egyszersmind eltávolító a hétköznapitól, a naturálistól.

Az oratórium gazdagon élhet - él is - zenei hatásokkal, hiszen anyaga, a líra maga is rokon a zenével. A zene is, a líra is áttételek nélkül fejezi ki a világot. Kifejezi, de nem ábrázolja. A zenei nyelv nemzetközi, mindenütt értik. Ha egy színjáték kiaknázza zenei lehetőségeit, növeli értő közönségének körét, csökkenti a nyelvi akadályokat. Utaltunk már rá, hogy Weöres verseiből páratlan gazdagsággal árad a zene. A rendezőnek az a feladata, hogy a tolmácsolásban, a szavalókórusos feldolgozásban segítse kiteljesedni ezt a hatást. Mi magunk a "Magyar etüdök"-ben a gyermekdalokra emlékeztető játékos dallamvezetést emeltük ki, a "Majomország"-ban a menetelés monotóniáját, a "Harminc bagatell" részleteiben a rumba és a rock and roll zenei világához kötődtünk, a "Hangcsoportok"-ban a crescendo és decrescendo adta zenei lehetőséget aknáztuk ki, a "Dob és tánc" című versben a szívdobogásos lüktetést stb. de még a nem zenei karakterű versek tolmácsolásakor is tudatosabban igyekeztük felrajzolni a versben rejlő dallamvonulatot; a "Nem szándékom" címűben a prófétálás megszállottságát "kottáztuk le", a "Négy korál" darabjaiban az áhitatét. Beépítettük műsorainkba az éneket is. A "Négy korál" alatt Bach-dallamot dúdolt a kórus, a "Magyar etüdök"-et gyermekdal kötötte össze.

A zene és a ritmus elválaszthatatlan. A lüktetésre azonban akkor is szükségünk volt, amikor a vers hallgatott. A képek közötti "lazítás"-ban új minőségében jelentkezett a ritmus. A szereplők ütemet vertek ki a padlón, ritmusra csapkodták combjukat, tapsoltak.

A "Tapéta és árnyék" pódiumi színjátéknak készült - noha Prostejovban színpadon kellett előadni -, benne az extázisig felhevített modern kultikus színészi játék és a népi gyerekjátékok világa keveredett. Közben egy-egy elidegenítő hatás, mely itt az egyes képek szertartásos rendjéből kilépő, lazító gyakorlatokban jelentkezett. A kultikus játéknak és a brechti színház elidegenítő effektusainak tudatos és visszatérő keveréséből állt egybe az a színjáték, ahogy ők írták: a szuggesztív rituális színház.

Szorosan kapcsolódik a játékmódhoz - elválaszthatatlan tőle - a mozgás. A mi esetünkben különösen nagy szerepe volt pontos megtervezésének. Idézzük fel a példa kedvéért a vallásos közösségek szertartásait. Évszázados rend szerint történik minden: mikor kell letérdelni, mikor fejet hajtani, stb. az ősi kultikus szertartásoknak is ugyanilyen pontosan megkomponált mozgásformájuk van.

Oratóriumunk - mint jeleztük - ugyancsak színi szertartás. Mozgáselemei az egyes képek vers- és zenei anyagának megfelelően módosultak, ősi sámánmotívum, jógi mozdulat, a beattáncokból s a magyar néptáncból ellesett egy-két mozgásforma épül be a színjátékba. Mindezt egybefogja az expresszionista színházra jellemző mozgás: a feszes és éles fordulatok, geometrikus elmozdulások, az egyöntetűség. Csak a közjátékokban mozognak természethűen a szereplők, s furcsa módon éppen ezzel idegenítenek el a valóságtól.

Nyelvfelettivé válhat tehát a színház, ha beszéd- és zajritmussal, zenei hatásokkal és mozgáskoreográfiával együtt ad élményt. A színjáték megjelenési módja, ahogy Székely György írja, dinamikus, komplex kép. Ez a megállapítás fokozottan érvényes a Tapéta és árnyékra. Hogy dinamikus, kiderül az eddigiekből. Hogy komplex is? Erről még kell néhány szót szólnunk. Szó, mozgás, zene, mímes játék: ez mind együtt van benne, s fölfedezhetjük a képzőművészet elemeit is. A szereplők sárga, piros, fehér, zöld blúzai jelezték a mondanivaló maiságát s a szereplők egyéniségét. Azt is, hogy mai fiatalok szólnak a mához. A hét kép sajátos mondanivalójának megfelelően képenként is módosultak a színhatások.

A szereplők, akik beszélnek, táncolnak, énekelnek, ütő szerszámokkal zajt és ritmust teremtenek, szavalókórusban szólnak, gyermekjátékokat játszanak, színvilágukkal informálnak, térformát alakítanak, légzőgyakorlatokat és izomlazító bemelegítést végeznek az ötven perc alatt, csak úgy tudnak egységes színi élményt teremteni, ha hisznek mondanivalójuk igazságában, s az igazságukat kifejező előadásmód adekvátságában. A néző mindezt úgy fogalmazza meg, hogy szuggesztívek a játékosok. Azaz elhitetik a közönséggel, hogy amit hall, lát, az az ő személyes ügyük, kollektív üzenetük, s hogy neki is hinnie kell benne.

Ha jó a játék, a közönségben is változást indít meg: a nézőből résztvevő lesz. A Tapéta és árnyék szereplői átélt, szuggesztív játékukkal, vallomásuk erejével - hisszük - bekapcsolták a nézőt a varázslatba.

(Népművelés, 1972. november)

Részletek a Nógrád című napilap írásaiból, a balassagyarmati ISZN eseményeiről, Lakos György tollából

Nógrád, 1971. 11.02.

Irodalmi Színpadi Napok

Kialakult a balassagyarmati fesztivál zsűrije is: a zsűri elnöke Bácskai Mihály tanár, a szentesi irodalmi színpad rendezője, a zsűri tagjai pedig: Berkes Erzsébet, a Színháztudományi Intézet munkatársa, Kiss Aurél, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának munkatársa, Párkány László, a Magyar Televízió munkatársa, Takács István újságíró, a Magyar Ifjúság rovatvezetője, Thiery Árpád író, a Népszava rovatvezetője és Végh Antal író.

Nógrád, 1971. 11.07.

Irodalmi Színpadi Napok

Színpadon "Az áruló"

(...) hátravan még azonban a két régi rivális, a Debreczeni Tibor vezette Vári irodalmi színpad és Csikász István rendezésében, a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad fellépése. Az előbbi együttes 1970-ben, az utóbbi 1969-ben már elnyerte a balassagyarmati fesztivál vándordíját.

A két együttes közül a balassagyarmati tekint nagyobb múltra vissza: még 1959-ben megalakult, azóta közel 400 előadásban hatvan bemutatót tartott 1969-ben a Művelődésügyi Minisztérium a Kiváló Együttes címmel tüntette ki. Szombat esti műsorukon Az áruló című lírai oratórium szerepel, amelyet Sánta Ferenc azonos című regényéből dr. Kalos Géza írt színpadra. A másik együttes, a Vári irodalmi Színpad 1967-ben alakult, a pesti várnegyedben. Innen ered a neve is. Tagjai egyetemi hallgatók és végzett mérnökök. megalakulásuk óta a mai lesz a százhatodik fellépésük. Műsorukat Debreczeni Tibor mimetikus oratóriumnak nevezi, amelyet Tapéta és árnyék címmel ő állított össze Weöres Sándor műveiből.

Nógrád, 1971. 11.09.

Irodalmi színpadi napok

Izgalmas eredményhirdetés

(...)

Ezt követően került sor a két nagy rivális, a budapesti Vári Irodalmi Színpad és a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad összecsapására. A budapestiek Debreczeni Tibor szerkesztésében és rendezésében Tapéta és árnyék címmel Weöres Sándor műveiből adtak összeállítást, míg a balassagyarmatiak Sánta Ferenc: Az áruló című regényét dolgozták át színpadra. Mindkét előadás rendkívül érdekes és lenyűgöző volt. Az elsőnél, a budapestieknél elsősorban a rendezés, az ötletek és a játékosság kötötte le a nézőt, a másodiknál a történelembe nyúló mondanivaló újszerűsége. A halandzsaversek azonban, amelyeket a budapestiek oly nagyszerű, rutinos, stílusos előadásban hoztak színpadra, nem sokat mondottak, jó szándékkal legfeljebb annyit állapítottunk meg. hogy károsak sem voltak. Újszerű kezdeményezés volt Az áruló című lírai oratórium műsorra tűzése is. bár úgy éreztük, hogy a balassagyarmati együttes ezúttal erejét meghaladó, nagy feladatot vállalt magára.

Nem véletlen tehát. hogy a vasárnapi eredményhirdetést rendkívüli érdeklődés előzte meg és az sem, hogy a zsűri véleménye megoszlott, amit az is bizonyít, hogy döntésüket. amelyre már szombat este tizenegy órától alkalmuk nyílott. még vasárnap délelőtt is csak mintegy másfél órás késéssel tudták meghozni.A díjkiosztás rendkívüli meglepetéssel zárult, ami ugyan az első naptól fogva alkalmazott bírálói szigor alapján nem is egészen tekinthető meglepetésnek. A látott produkciók alapján, ugyanis nem adták ki a megyei tanács és a városi tanács két vándorserlegét, valamint, a két nagydíjat sem. A zsűrinek - röviden fogalmazva - az a véleménye alakult ki, hogy minden igénynek megfelelő együttes nem lépett fel a fesztiválon, mert ahol rendezésben, alakításban, eszközökben, formákban kiválót nyújtottak, ott eszmei hiányosságok mutatkoztak, viszont az eszmeileg jól felépített műsorokat általában alacsonyabb szinten tolmácsolták. A zsűri döntését mint már említettem, meghatározta az első naptól fogva alkalmazott - talán nem is teljesen indokolt - szigorúság.

Ezek után nézzük a díjakat!

Előre bocsátandó, hogy a fődíjak elhagyását a zsűri az előadói dijak emelésével ellensúlyozta.

(...)

A csoportok közül a következők részesültek díjazásban: a drégelypalánki Szondi György irodalmi színpad (a Balassagyarmati Városi Tanács művelődésügyi osztályának díja), a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad (a Szakszervezetek Megyei Tanácsának díja): a szolnoki HID irodalmi színpd (a KISZ városi bizottság díja): a Belvárosi Irodalmi Színpad (a Népművelési Intézet különdíia): a kecskeméti Berkes Ferenc irodalmi színpad (a Népművelési intézet különdija): a csehszlovákiai, izsai Jókai Irodalmi Színpad (a zsűri különdíja) a Vári Irodalmi Színpad (a KTSZ Nógrád megyei bizottsága díja). (...)

Lakos György

Nógrád, 1971.11.14.

Az amatőr színjátszás gyermekbetegségei

(...) S ugyanez a helyzet a Vári Színpad és a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad esetében is. mert a nagy rutinnal és számos ötletes rendezői fogással előadott halandzsaversek rengeteg hiányérzetet keltettek, s nem véletlen, hogy a rendező is. a zsűri is és a közönség is másképp értelmezte, amit látott. (...)

Véleményem szerint, s ez ismét szubjektív vélemény, a zsűri ezúttal nem állt feladata magaslatán. Csak a zsűrielnök és egy-két zsűritag próbálta a látott produkciókat beilleszteni az amatőr színjátszó mozgalom egészébe. Általában az érződött, hogy a zsűritagok nemcsak a pontozás, értékelés. bírálat módszereit, feltételeit nem egyeztették, de még a fesztiválról és a mozgalomról vallott nézeteiket sem (...)

Mindent egybevetve, a balassagyarmati fesztiváloknak létjogosultságuk van. Én csupán olyan megszigorítást hoznék. hogy csak a már többször és több helyütt bemutatott műsorral léphessenek föl az együttesek, s az összeállítások ne a zsűrinek és a megfigyelőknek, hanem a közönségnek készüljenek. A zsűri létszámát csökkentsék, a zsűri színvonalát pedig emeljék. A kevesebb ez esetben is több lett volna.

Lakos György

Weöres Sándor és Örkény István az előadásunkon 

A Tapéta és Árnyék című előadásunkon Bata Imre irodalomtörténész kíséretében megjelent Weöres Sándor is. Egy zabszem nem fért volna el a fenekemben, tartottam attól, mit mond majd. Én ugyanis az ő szövegébe vendégszövegeket is applikáltam, nem sokat, de applikáltam. Hátha kikéri magának, satöbbi, satöbbi. Az előadásnak hatalmas sikere volt. Ő meg nem tett egy kritikai megjegyzést sem. Mindent dicsért. Aztán eszembe jutott, hogy prózai szövegeiben, nem is egyben, megfogalmazta ars poeticáját: nem a költői szöveg a fontos, hanem a hatása. S ezt mondta el az előadás utáni beszélgetésen is. Azt cselekszel a szöveggel, ami neked tetszik, elveszel, alakítasz, hozzáraksz. A lényeg, az üzenet jusson el a nézőhöz. Ezzel mintha a posztmodern koncepcióját vetítette volna előre. Úgy gondolom, Weöres Sándor a világ egyik legnagyobb huszadik századi költője. S boldog vagyok, hogy a műveiből komponált színjátékkal itthon is és külföldön is hatalmas sikereket arattunk. Sanyika, ahogy emlegette mindenki, bájos volt, és szeretetre méltó. Jó volt őt látni is.

Megtisztelte az előadásunkat, a Bevégzetlen ragozást, az egypercesekből készített színjátékot az író, Örkény István is. Látom most is magam előtt okos, értelmiségi fejét. Az előadás után vallatni kezdte az egyetemi ifjúság, a közönségünk. Ebből semmire nem emlékszem, arra csak, mint örült, hogy a színjátékunkban sikerrel szólaltattuk meg a Nagy karácsonyi ajándékvásár, meg a Temetkezési osztály szenzációs ajánlata címet viselő két egypercesét, ezeket ugyanis eleinte ki akarta hagyni a gyűjteményes kötetéből. Mikre emlékszik az ember!

Debreczeni Tibor: Történt pedig -

Egy Corvin téri népművelő a puha diktatúrában 1966-1989

2012 magánkiadás)

Irodalmi Színpadi Napok- Balassagyarmat 1971

Az Irodalmi Színpadi Napok hagyományos balassagyarmati fesztiválja országos rendezvénnyé nőtte ki magát - hivatalosan is, a résztvevő együtteseket tekintve is. Ez a rang a balassagyarmati kulturális szervek erőfeszítéseinek megbecsülését jelenti, azt a lelkes és ügyszerető munkás ismeri el, amellyel a házigazdák immár hetedik alkalommal készítették elő és szervezték meg az irodalmi színpadok sok színt megvillantó fesztiválját.

Az 1971-es program hagyományos gazdagsága, az elhangzott műsorok tartalmi és formai sokrétűsége az amatőr színpadi mozgalom érettségét, a kísérletező kedv élénkülését dokumentálja. A legtöbb együttes - felnőve a mozgalom követelményeihez - keresi a maga sajátos művészi karakterét, mondanivalóját. S bár az egyéni, a sajátos keresése nem zárja ki a zsákutcát, a tévedés veszélyét, a mostani törekvések legtöbbje néhány érdekes lehetőséget kínál a további munka folytatásához, a kialakult hagyományok megtermékenyítéséhez.

A fesztiválon résztvevő együttesek, produkcióik alapján nem gyömöszölhetők valamiféle címkével ellátott skatulyába - mégis három egymástól szembetűnően elkülönülő törekvés jelenlétére figyelhetett fel a közönség és a sokat (néha joggal) bírált zsűri. Ma is erőteljesen tartja magát az oratórikus forma, intellektuális vagy közvetlenül politizáló tartalmak hordozójaként. (...)

A formai újítások, kísérletek közül a Vári Irodalmi Színpadé volt a legérdekesebb, legértékesebb. Tapéta és árnyék c. műsoruk (Weöres összeállítás) a színpadi mozgás és hanghatások intellektuális tartalmának megragadására törekedett. A produkció közönséghatása igazolta: érdekes csapást törtek, fogékony közönség előtt céljaik elérhetők. A kísérlet mégis távol esik a mozgalom gyökereitől, elszakad az átlagnéző gondolkodtató nevelésétől, - profiszínház - profiközönségnek. 

Kiss Aurél (Palócföld, 1971. 4. szám)

Részlet Debreczeni Tibor visszaemlékezéséből

1971-ben a Tapéta és árnyékkal mutatkoztunk be Ezt a színjátékot Weöres Sándor műveiből készítettem, és műfaji megjelölésként ezt írtuk a meghívó alá, mimetikus oratórium. A kollégiumi bemutató után elsőként a balassagyarmati Irodalmi Színpadi Fesztiválon mérettük meg magunkat. A kritikus Nánay István ezt írta róla: "Ez az irodalmi színpadi műfaj magas szintű kiteljesedése és egyben a színházi formák felé való tágítás volt. Az egyes részekben bonyolult hangi és mozgáskompozíciók szövevénye sugározza a rész-mondandót. " A zsűri, elismerve a bemutató művészi értékeit, megfogalmazta ellenérzéseit, mondván "az alkotás pesszimista és túlzottan asszociatív", azaz azt gondol mögé a néző, amit akar. A zsűriben ott ült a végrehajtó hatalom megyei, nem szakember képviselője is, s mint később emlegették, ő volt a hangadó. A megyei sajtó már ekként minősített: "majdnem káros." A Művelődési Minisztériumhoz is eljutott a botrány híre, és igazoló jelentést kértek. És én írhattam a jelentéseket a magam mentségére. Hatalmas sikert ért meg viszont ez az alkotás az 1972-es szegedi egyetemi fesztiválon, ahol az egyetemi ifjúság lelkesen ünnepelte. A zsűri kiemelten méltatta, formanyelvét külön elemezte. Még ugyanebben az évben bemutattuk a csehszlovákiai Prostyejovban is, ahol meg tombolt a szöveget nem is értő nézősereg. Tíz percig ünnepelték a társaságot. Hogy mit jelentett a balassagyarmati kritikában a túlzottan asszociatív szókapcsolat, s mért mondták károsnak, itt vált nyilvánvalóvá. A csehek, akik a nézőtéren ültek majd két évvel az 1968-as forradalmuk befagyasztása után, úgy találták, hogy az előadásunk róluk szól, a megszállásról szól, a manipulálásukról szól, arról, hogy megint a kiszolgáltatottak húzzák a rövidebbet.

Debreczeni Tibor: Történt pedig -

Egy Corvin téri népművelő a puha diktatúrában 1966-1989

(2012 magánkiadás)