Vári Irodalmi Színpad

ARCHÍVUM


Volt egyszer egy amatőr mozgalom. Volt egyszer egy amatőr művészeti csoport, a BME Kollégiumának Vári Irodalmi Színpada. Ez a név ma már keveseknek ismerős, de vagyunk még túlélők, sőt köztünk van még mesterünk, rendezőnk is. Az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje az amatőr művészeti mozgalmak fénykora volt. Ezekben az években az amatőr irodalmi színpadok kiváló produkciókat hoztak létre.

Ez a honlap a Budapesti Műszaki Egyetem Vári Irodalmi Színpadának történetét örökíti meg az utókornak dokumentumok, írások, fotók segítségével.

A műsorok szerkesztője és rendezője Debreczeni Tibor volt, a magyar amatőr színjátszás kiemelkedő egyénisége. Színházi alkotóként az irodalmi színpadok legnemesebb hagyományainak képviselője. Klasszikusokat - Ady, Petőfi - tudott korszerűen megszólaltatni. Sütő András könyvét már 1974-ben dramatizálta és pódiumra vitte, amikor még Sütőt alig ismerte a hazai közönség.

A műsorok szövegkönyve megtalálható a Perlő ének című kötetben, amely 1994-ben jelent meg a Felsőmagyarország Kiadó kiadásában.

Debreczeni Tibor rendezéseiben ötvöződött a jelzéses és a realista játékmód. Komplexitás iránti igénye, kísérletező kedve a hagyományos pódiumformát kitágította, a statikus versmondást felváltotta a dinamikus előadásmód. A Weöres-versek tolmácsolásakor a bennük rejlő zeneiséget, ritmust is közvetíteni tudta ének- és zajeffektusokkal, rituális mozgással. Szavalókórusai szuggesztíven közvetítették a kollektív indulatokat: elesettséget, fájdalmat, rémületet, dühöt, lázadást, győzelmi hitet.

Mozgáskompozícióival egy szertartásos színházi nyelvet alakított ki, mely az egyetemes jelrendszeren túl a hazai népszokásokra és a folklórművek dramaturgiájára támaszkodott.

Valamennyi műsor igazi együttes munkát igényelt, ahol nem az egyéni teljesítmények domináltak. Az előadások sikerét, varázsát valószínűleg éppen ez adta.

A csoportot 1972-ben a Művelődési Minisztérium KIVÁLÓ EGYÜTTES címmel tüntette ki.

A cím 1974-ben megvédésre került.

Budapest, 2021 nyara

Torma Mária

2021 Vári Irodalmi Színpad Archívum | Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el